Kedves Tündi!

Kereken 7 hónapja, hogy az első levelemet megírtam neked. Az a bizonyos vonat most újra megállt ezen az állomáson. Fogalmam sincs, hogy valaha olvasni fogod ezt vagy itt lebeg majd az idők végezetéig, de így vagy úgy hiszem, hogy mindkét esetnek lesz oka.

Novemberben láttál utoljára és én is téged. Nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rád. Igaz, nem látlak, de a lelkiszemeimmel igen. Nem tudom, hogy mikor olvasod, ha egyáltalán elolvasod és milyen kedved van, milyen napod volt, de gyönyörű vagy ma is, csodálatos és igazán erős, büszke vagyok rád, kevesen tudják végigcsinálni azt, amit te.

Az utóbbi pár hónapban rengeteget fejlődtem. Decemberben elkezdtem pszichológushoz járni. Bemenetem a spájzba, felkapcsoltam a villanyt, nagyon poros és sötét volt odabent. Azt vettem a kezembe, amit elsőnek megláttam. Kis idő elteltével, körülnézve egyre több minden akat a szemem és végül a kezem ügyébe. Poros, koszos, elnyűtt dolgok, amikkel nem foglalkoztam. Segítséggel ugyan, de leporoltam őket, rendezgettem, valamit kidobtam és az üres helyeket feltöltöttem jobbnál jobb kellékkel és eszközzel. Így teltek, múltak a hetek, s mára örömmel jelenthetem be, hogy a 13. alkalmomon is túl vagyok. A fejem tiszta, stressztől és zavart gondolatoktól mentes, higgadt és nyugodt vagyok, mintha lelassult volna az élet és visszatértem a valóságba. Jól bánnok magammal ez a legfontosabb, szeretem azt, aki vagyok. Soha nem változtatnám meg azt, ahogyan alakult az életem. A rosszat jóra formáltam és építkezek belőle.

A csálé fogaim egyenesen állnak, lesem tudom mosni az arcomról a mosolyt, folyton nevetek, a páncélom lehullott és megállapítottam, hogy egész jó barátságban vagyok magammal, a kinézetemmel, önmagammal, mert ez is én vagyok. Végre újra láthatom magam. Ha már itt tartunk, +12 kg-al 76-ról indulva, jelenleg 88 kilót mutat a mérleg, az edzés a mindennapjaim része lett, megtaláltam benne önmagam. Már nem dohányzom, nem iszok és nem füvezek. Lassan befejezem az egyetemet is. Január óta dolgozok webfejlesztőként egy Multinál. Hatalmasat fordult a világom. Elképesztő erő van bennem, a kezdeti lökést te adtad a többit önmagam legjobb verziójának az elérése adja. Viszont egy valamit megtanultam, sosem leszek tökéletes, mert az azt jelenti, hogy készen lennék, de az ember mindig tud újat tanulni, mindennap jobb lehet a tegnapi énjénél és fejlődhet. Sosem állok meg, megyek tovább és csinálom, hihetetlen erő lakozik bennem. Nem akarok már tökéletes lenni.

Hogy mit akarok? Azt, hogy egyszer újra találkozzunk és megismerhessük egymást. Beszéljünk és kapcsolódjunk. Rengeteg mindent elkell mesélnem neked, amit nem tudsz rólam, hogy miken mentem keresztül. A traumáimat feldolgoztam, nem a lelkiszemetemet akarom szemétbe dobni. Megmutatni, hogy ki voltam, miken mentem keresztül és hogy az engem ért hatások ellenére is visszataláltam önmagamhoz. Én hiszek benne, hogy újra két értelmes felnőtt emberként tudunk egymáshoz szólni.

2019 január 11.-e egy pénteki átlagos iskolai napnak indult, csakhogy nem az lett, mert Apukámat aznap vesztettem el. Még abban az évben Augusztusban, a 7 éves nyuszimat is elaltattuk, mert már nagyon beteg volt. Szörnyű veszteségek voltak ezek 17 évesen számomra. Ugyanakkor ez még a fele se annak, amit átéltem gyerekkoromban. Mind apát, mind a kis babót nagyon szerettem, a mai napig szeretem őket. Az agyam talán felse fogta mi történt abban az évben. 5 hónapot végig ecstasystam, én ezt így dolgoztam fel, csak buliról bulira mentem és dobáltam az ekiket, addig is pár órára kiszínezödött az egykor színes világom, ami hirtelen szürke lett. Most 7 évvel később tudom már, hogy akkoriban óriási utat jártam be, mert kijöttem ebből, talpra álltam akkor és feldolgoztam ezeket. 2024 Augusztusában, ahogy te is tudod, Anyukám és a Nővérem külföldre költözött, tudatalatt megint egy trauma ért. Az egyedül maradásomkor a fűhöz nyúltam és az egyik legrosszabb énem jött elő. Nem sajnálom, ebből is tanultam és építkezek mostanra.

Mindezt nem a sajnálat miatt mondom. Ha valaki én tudom milyen szeretteket elveszíteni, főleg fiatalon. Szeptember 20.-án mikor találkoztunk csak magamról beszéltem, egy öntelt, csak magával foglalkozó gyerek voltam. Férfiként mondom, őszinte részvétem, hogy elvesztetted a Ginny-t (vagy Ginnie?, bajban vagyok a nevével). Borzasztó lehetett az a faszfejt eltűrni ilyen történtek utána annál az asztalnál. Születésnapdra egy képet festettem kettőtökröl, amit nem tudtam odaadni. Ezzel szerettem volna kedveskedni. Tudom, hogy ez édes kevés lett volna számodra. A lényeg, hogy tudd, velem bármikor beszélhetsz erről és ehhez hasonló dolgokról. Nagyon erős vagy és hihetetlen miket voltál képes elviselni, nem érdemeltél olyat, mint én akkor.

Nem szerettelek volna üzenetben keresni. Tiszteletben tartom a kérésed. Érzem azt, hogy ezt egyszer elolvasod majd. Néha írok majd ide. Tudd, hogy bármikor kereshetsz ha úgy érzed, ha rosszul vagy, esetleg örömödben, hajnali 3-kor, a világ másik feléről. Én válaszolni fogok.

Kíváncsi vagyok rád, mesélj el nekem mindent,

Beni